KEDVENC IDÉZETEK - VIDA Gábor: Rezervátum

"Valamikor úgy gondoltam, hogy egyszer megszólalnak majd a hegyek; érteni fogom, és elmondják a titkot, a titkukat, az egyiket legalábbis. Nagy és fontos dolog lesz, semmire nem használható, de aki tudja, aki birtokában van, az kiválasztott. Sok pár bakancsot kell ehhez elkoptatni, tűrni hideget, vihart, dacolni fáradsággal, félelemmel. De előbb vagy utóbb meglesz a titok, a hegy megszólal, és ott állok majd, nyugtalan vándor, barnára sült arccal, ázottan, kimerülve, megrettenve talán, de a titok az enyém lesz. Aztán elkoptattam jó, kemény cipőket, hamarabb ment, mint gondoltam. Láttam mindent, ami látható: medvét, farkast, lavinát, birkózó szarvasokat, settenkedő hiúzt, felcsapó viperát. Megijedtem néha, de sose féltem. Barátaim lettek a szagok, a fények, meg tudtam jósolni az időt, ismertem a növényeket, a gombákat. És ez jó volt. Beszélt minden naphosszat, csevegett, én hallgattam, és értettem. Igazi hegyi ember lettem, ahogy mondani szokás. De a hegyek mindvégig hallgattak, nem beszédesen, csak egykedvűen. Ha akkor kérdeznek, azt mondom, nincs is titok, együtt kell lélegezni a világgal. És ez így igaz."