"Az emberi élet nagy lázadása, az első s örök felsőbbség, a szülők ellen irányul. Pap Károly hőse gyermekségének könyvében, az Azarelben ezt az első legkeservesebb, legreménytelenebb lázadást ábrázolja. Reménytelen, mert szeretet és gyűlölet szoros egységben tapad össze benne, fájdalmas, mert „rossz gyerekségének” makacs és megvető számkivetettségben éhesen és „rosszaságának” növekvő mértékében követeli a teljes, feltétel nélküli, „önzetlen” szeretet. Olyan feltétel nélküli szeretet, amelyről azt tanulják a kisfiúk az elemiben, hogy vele csak az Istennek adózik az ember. A mindenható Isten és a mindenható apa egyformán süketek az érzékeny és elvadult gyermek vak vágyainak önző, de oly természetes és gyermeki féltékenységének szavára.
[…]
A könyv a lázadásnak, letörésnek, új erőgyűjtésnek rendkívülien mozgalmas, gyakran lírikusan naiv bájú rajza. Az író „leleplez” […], de kegyetlensége gyermeki. Ez a borítéklap ad fel irodalmon kívüli, tartalmi, élményi kérdéseket a regénnyel kapcsolatban. A könyv ízig-vérig zsidó, de nem külső, hanem érzelmi tárgyában. Zsidó Azarel György lázadásában a világ és önmaga ellen, érzékenységében, mely százszorosan sebezhetővé teszi. A könyvnek érdekessége nem megfigyelt, ténybeli részleteiben van, hanem abban az éppen nem realisztikus hangulati anyagokban, amellyel ezt a homályos indulatokkal küszködő gyereklelket – amelyhez még szóval szólnak a tárgyak és a sötétség – lebegővé, ismertté és titokkal teljessé tudja tenni."
Steiner Lenke
Libanon, 1938